
Dátm: 2019. október
Petrikné Gimesi Ágnes
fanatikus macskatulajdonos
Világ életemben szerettem a macskákat, és úgy egyébként az állatokat. Amint saját lakásba költöztem főiskolai éveim elején, azonnal beköltözött életembe az első cicám. Azóta számos macska megtalálta már nálam az otthonát. Egészen egyszerűen megtalálnak. Követnek az utcán, majd ahogy nyitom az ajtót szépen besétálnak, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Mintha egész életükben ott laktak volna. Mintha nem 10 perce találkoztunk volna először…
Sok sok cicát befogadtam már, sok sok csodás évet töltöttünk együtt sírtunk, de még többet nevettünk. A macska közelsége egyet jelent számomra magával az élettel. Ezekből a pillanatokból, élethelyzetekből szemezgetek, illetve hasznos információkat igyekszem összegyűjteni ezen a blogon. Csupa olyasmit, amit milyen jó lett volna, ha akkor és ott én is tudok.
15 év macskatartói tapasztalataim szemüvegén keresztül szeretném segíteni a többi cicás sorstársamat, akiknek az életét szintén boldoggá teszi, vagy teheti egy-néhány bársonytalpú pihepuha szőrgombóc.