Macskamester vagy a csizmás kandúr

Dátum: 2022. június

Egy molnár semmi más örökséget nem hagyott három fiára, mint a malmát, a szamarát, valamint a macskáját. A testvérek egykettőre megosztoztak a javakon, nem hívtak se jegyzőt, se bírót, hiszen azok mindjárt megették volna az egész kis hagyatékot. A legidősebbé lett a malom, a másodiké a szamár, a legkisebbnek meg csak a macska jutott.

 

No, ez a fiú sehogyan sem tudott megvigasztalódni, hogy őnéki ilyen szegényes rész maradt.

-Bátyáim, ha majd együtt dolgoznak, becsülettel megkeresik a kenyerüket! Én bezzeg, ha egyszer majd megeszem a macskámat, a bőréből meg karmantyút csináltatok, hát akár éhen is halhatok.

 

A macska, aki mindent hallott, de úgy tett, mintha oda sem figyelt volna megfontolt, komoly arcot vágott, s így szólt:

-Ne búsuljon kedves Gazdám! Adjon nekem inkább egy zsákot, csináltasson egy pár csizmát, hogy a bozótosban is járhassak, s meglátja több haszna lesz az örökségből, mint azt valaha is gondolta volna!

 

Csizmás kandúr a gazdájával

 

Bár a macska gazdája nemigen hitt a beszédnek, annyi jó cselt és ügyes fogást látott már Őkelmétől amikor a patkányokat vagy az egereket üldözte -egyszer lábtól lefelé lógott, máskor a lisztben rejtőzött el és halottnak tettette magát- hogy most is szinte biztos volt, hogy a macskája majd csak kimenti a nyomorából.

 

Mikor a macska megkapta mindazt, amit kért tőle, fölrántotta a csizmáját, vállára vetette a zsákot oly módon, hogy a zsák két hurkát két elülső lábával fogta és útnak indult egy vadaskert felé, ahol tudta, hogy sok nyúl tanyázik. A zsákba előbb korpát tett és mezei csorbókát, aztán elterült a földön, mint hogyha csak halott lett volna és úgy várta, hogy valamelyik tapasztalatlan tapsifüles, amelyik még nem ismeri a világ ravaszságait beleszaladjon a zsákba, s rávesse magát a korpára.

 

Na, alighogy lefeküdt a földre, máris meglett az első fogás. Egy ostoba nyulacska becsúszott a zsákjába, Macskamester meg azon nyomban összehúzta a hurkokat, megfogta a kisnyulat. Büszkén fogta zsákmányát, és egyenesen a királyhoz ment, kérte, had beszélhessen vele. Felvezették Őfelsége legszebb lakosztályába, belépett, nagy alázatosan köszöntötte a királyt és így szólt:

-Carabas márki megkért, adjam át nevében ezt a nyulat felségednek.

-Mond meg a gazdádnak – felelte a király – köszönöm az ajándékát, igen nagy örömömre szolgált!

 

Egy másik alkalommal meg a búza közé rejtőzött és maga mellé tette nyitott zsákját. Amikor két fogoly belerepült összehúzta a két hurkot és megfogta mind a kettőt. Aztán elment a királyhoz és odaadta neki a zsákmányt, mint legutóbb a kisnyulat. A király nagy örömmel fogadta az ajándékot, s italt is hozatott a macskának.

Na, így folytatta a mi macskánk még két-három hónapig. Vagyis időről-időre ilyen-olyan vad félét vitt gazdája nevében a királynak.

 

Egy szép napon megtudta, hogy a király sétára készül a folyóparton a leányával, a világ legszebb királykisasszonyával. Ekkor így szólt a gazdájához:

-Ha követi a tanácsomat, megcsinálhatja a szerencséjét. Fürödjön csak meg a folyóban azon a helyen, amit majd megmutatok. A többi már az én dolgom!

 

Carabas márki úgy tett, ahogy a macskája tanácsolta, bár nem tudta, miért teszi. Miközben hát ott fürdött, a király éppen arra járt és ugyanakkor Macskamester teli torokból kiáltozni kezdett:

-Segítség! Segítség! Emberek! Carabas Márki a vízbe fullad! – hallva a nagy kiáltozást a király is kinézett a kocsijából és ahogy fölismerte a macskát, aki már annyiszor vitt neki vadat, megparancsolta az őröknek, mentsék ki a vízből Carabas Márkit. Mialatt a szegény márkit kihalászták a folyóból a macska a hintóhoz ment és azt mondta a királynak, hogy még a gazdája fürdött, holmi tolvaj gazemberek ellopták a ruháját. Hiába kiáltozott teli tüdőből: “Tolvaj!”, meg hogy “Fogják meg!”. A valóságban egy kő alá dugott mindent a huncut.

 

A király mindjárt megparancsolta a ruhatára tisztjeinek, hozzák el egyik legszebb ruháját Carabas Márki úr őkegyelmének. A király ezzel figyelmességgel kedveskedett a márkinak és mivel az a szép ruhában előnyére változott, mert csinos fiú volt, jó termetű. Még a király leánya is kedvére valónak találta. Elég volt, hogy Carabas márki két-három igen tisztelettudó s gyengéd pillantást vessen rá, máris fülig beleszeretett. A király unszolta a márkit. “Szálljon be a hintójába és kísérje el őket a sétájukon.”

A macska meg örömmel látta, hogy a terve eddig jól sikerült és sietett megelőzni őket. Parasztokkal találkozott, akik füvet kaszáltak egy réten és így szólt hozzájuk:

-Jó emberek! Kaszások! Ha nem mondjátok a királynak, hogy ez a rét, ahol kaszáltok Carabasz márki úr tulajdona, én miszlikbe aprítalak benneteket mind egy szálig!

 

Na, a király ahogy odaért meg is kérdezte a kaszásoktól, kié az a rét, ahol a füvet vágják?

-Carabas márkié! – felelték mind, mivel nagyon megijedtek a macska fenyegetésétől.

-Szép kis örökséged van! – mondta a király Carabas márkinak.

-Amint látja felséged! – felelte neki a márki – Nincs olyan év, hogy ez a rét ne hozna füvet bőségesen.

 

Macskamester eközben mindig előttük járt. Aratókkal találkozott. Ezeknek meg azt mondta:

-Jó emberek! Aratók! Ha nem mondjátok a királynak, hogy ez a föld, Carabas márkié én miszlikbe aprítalak benneteket mind egy szálig! – a király amikor odaért, megkérdezte:

-Kié ez a sok-sok búzaföld körös körül?

-Mind Carabas márki úré! – felelték az aratók és a király ezúttal is együtt örvendezett a márkival. A macska pedig állandóan a királyi hintó előtt haladt és mindenkit megfenyegetett, akivel csak találkozott. A király meg ámult-bámult, mekkora birtoka van Carabas márkinak.

 

Macskamester végül is egy szép kastélyba érkezett. Ennek az ura azonban emberevő óriás volt. A leges leggazdagabb minden eleven ember között, mert az övé volt mind az a föld, amit a király útközben látott. A macska már előzőleg mindent megtudott az óriásról, azt is, hogy mi mindenre képes. Megkérte, hadd beszélhessen vele, mert “nem akar elmenni – mondta- az óriás kastélya mellett anélkül, hogy ne köszöntse tisztességgel a ház urát”.

 

Az óriás udvariasan fogadta a vendégét, már amennyire kitelik egy emberevő szörnyetegtől, még hellyel is kínálta.

-Azt hallottam uraságodról – mondta neki a macska – hogy csak akarnia kell és bármi állat alakját magára tudja ölteni. Igaz-e, hogy át tud változni oroszlánná, elefánttá?

-Bizony igaz! – hencegett az óriás – s hogy lássad, mit tudok, most oroszlánná változom.

Az oroszlán láttán a macska úgy megrémült, hogy ízibe a kastély ereszcsatornájára menekült, persze oda is üggyel-bajjal, mert bizony a csizmájában alig tudott lépni a cserepeken.

 

Kis idő múlva, amikor látta, hogy az óriás visszanyeri eredeti alakját, a macska is leereszkedett és bevallotta, mennyire megijedt tőle az előbb.

-Azt is hallottam, -folytatta a macska – de nem tudom elhinni, hogy kisebb állatok alakját is fel tudja ölteni uraságod, hogy patkánnyá, vagy egérré is át tud változni, ha akarja. Ám meg kell vallanom, hogy én ezt képtelenségnek tartom.

– Képtelenségnek? Ha-ha-ha-ha! – nevetett az óriás – No, majd mindjárt meglátod! – és abban a pillanatban kisegérré változott és szaladgálni kezdett a padlón. A macska nem sokat habozott, rávetette magát és hamm, bekapta.

 

Közben a király megpillantotta az óriás szépséges kastélyát és meg akarta nézni belülről is. A macska, amikor meghallotta, hogy a királyi hintó már ott robog a felvonóhídon, elébük futott és így szólt a királyhoz.

-Isten hozta Felségedet Carabas márki kastélyában!

– Hogyan? -kiáltott föl a király – A kastély is az márkié? Sose láttam szebbet ennél a belső udvarnál meg ezeknél a körülötte sorakozó épületeknél. Nézzük meg hát belülről is!

A márki a karját nyújtotta a szép királykisasszonynak és a király nyomában, aki előttük haladt beléptek a roppant terembe, ahol pompásan terített asztalt találtak maguk előtt. Az óriás éppen aznap várta a barátait vacsorára. Azok nem mertek mutatkozni, amikor megtudták, hogy a király is odabent van a kastélyban.

 

A királyt egészen elbűvölték a márki jó tulajdonságai, szintúgy a leányát és látva milyen hatalmas nagy a vagyona, az ötödik vagy hatodik pohár után így szólt utána:

-Csak a márki úron múlik, szívesen látom vőm uramnak.

A márki nagy hálával fogadta ezt a megtiszteltetést és még azon a napon feleségül vette a királykisasszonyt.

A macska meg nagy úr lett és ezután már csak mulatságból kergette az egereket.

 

 

 

Macskamester vagy a csizmás kandúr

Hanglemez: A Békakirálykisasszony – Francia Népmesék 1986
Hallgasd meg Haumann Péter előadásában a Macskamester mesét a YouTubeon.

Csizmás kandúr Wikipedia